Vitorlázás

Szent István ünnepe
None
Belülről is megnéznéd a veszprémi börtönt?
A Laczkó Dezső Múzeum Esti beszélő – Börtönemlékek címmel rendhagyó tárlatvezetésekkel várta látogatóit a Várbörtönbe, ahol Király András múzeumpedagógus kísérte végig a látogatókat, és Herczeg Attila bv. százados osztotta meg emlékeit az intézmény hajdanvolt mindennapjairól.
GASZTROSOKKK
None
E-bike túrák a Művészetek Völgyében
None
Reklám
Szabó Balázs Bandája
None
IV. Mapei Szigligeti Félmaraton
None
Sümeg trail IV.
None
Vastag Csaba Kiszenekaros koncert
None
Neoton Familia koncert
None
Idén Siófokra érkezik a New Orleans Jazz Fesztivál
Mára már a legnagyobb hazai dixieland fesztivál, de 16 évvel ezelőtt jóval szerényebb körülmények között indult útjára a siófoki New Orleans Jazz Fesztivál.
Strandok Éjszakája
None
ByeAlex és a Slepp
None
Akusztik Piknik a Folly Arborétumban Szakonyi Milánnal
None
Reklám
Az apa, aki DJ, és a lángok tövében ugrál
A holland Armin van Buuren 1996-ban érte el első sikereit, azóta gyakorlatilag a világ élvonalába tartozik. Karrierje elmúlt negyed évszázada szinte csak felfelé ível. Jelölték Grammy-díjra, illetve a lemezlovasok világában mérvadónak számító DJ Mag magazin ötször választotta a világ legjobbjának. Lassan húsz éve hallható rádióműsorának 40 millió hallgatója van, a YouTube-on és egyéb felületeken több millióan követik, Amerikától Kínáig a legnagyobb fesztiválokon számít headlinernek. Nem volt ez másként az idei Balaton Soundon sem, ahol már nem először járt. Egyebek mellett legújabb lemezéről beszélgettünk, amit barátjával közösen alkottak, GAIA néven. Majd' másfél évtizednyi előkészítő munka, kislemezek és véletlenszerűen kiadott dalok után született meg az új album.
Petruska EgySzemélyes és Holdfény Túra a Folly Arborétumban
None
Hello Nyár! - Folly Arborétum és Borászat
None
Negyedrészem, mint Koppány vezéré, örökké Veszprémben marad
Első szerelem, három dísztárcsás Lada, sörfürdő Gyurcsány városában, felismerés, hogy az abszint nem egy enyhe vodka-gyümölcslé keverék. És hogy Balatonszepezd miért nem Venice Beach. Veszprém megye mély nyomokat hagyott bennünk.
Eladósorba került Rafael Nadal jachtja
A népszerű teniszező 2,3 millió fontért árult, Beethoven névre keresztelt jachtja 35 mérföld/órás csúcssebességre képes. A világklasszis sportoló klasszikus zene iránti rajongása nyomán Beethoven névre keresztelt MCY 76-os jacht ára borsos, így valószínűleg csak luxus iránt érzékeny, Nadal-rajongók fognak elgondolkozni a 2,3 millió fontért piacra dobott hajó megvásárlásán. A világhírű teniszező ezt a 23 méteres
OriOnXpress
None
Az utolsó erőd - The Last Castle
None
Hadi bemutatók, tankok, repülés - adrenalin és történelem Sármelléken
Akit érdekel a haditechnika és a történelem, azoknak ajánljuk a hétvégi, sármelléki Hangárfesztivált. És azoknak is, akik szeretnek repülni. Meg azoknak, akiket érdekel az autó- és motorsport. De azok is jól érezhetik magukat, akik izgalmakra vágynak, vagy éppen egy sokszínű és látványos programon szeretnének kikapcsolódni. S ha mindez nem elég: lesz ABBA show és látványos tűzzsonglőr bemutató.
Nem mindegy,hová parkolunk a kikötőben – videó
A bremenhaveni fesztiválon az orosz Mir nevű hajónak nem sikerült zökkenőmentesen a kikötőből való elindulás. Persze adódik a kérdés, hogy vajon a hajó kapitánya volt ennyire figyelmetlen, vagy a furgon parkolt-e rossz helyre.    
Reklám
Vadnai Benjamin is ott lesz az olimpián
Laser Standard osztályban is lesz magyar versenyező a tokiói olimpián, Vadnai Benjamin a világbajnokságon elért 20. helyével megszerezte a harmadik magyar részvételi jogot. Újabb hajóosztályban kvalifikált a tokiói olimpiára a magyar vitorlázás, a japán Szakaiminatóban rendezett Laser Standard világbajnokságon kiosztható újabb öt olimpiai kvóta egyikét a 20. helyen végzett Vadnai Benjamin szerezte meg. Kiváló vitorlázónk
Július utolsó szombatján rendezik meg a 194. balatonfüredi Anna-bált

Az első Anna-bált 1825. július 26-án rendezték Szentgyörgyi Horváth Fülöp János balatonfüredi fogadójában, a házigazda leánya tiszteletére.

51. Kékszalag főpróba: szombaton jön a Fehér Szalag vitorlásverseny

2019. július 13-án rendezik meg a Fehér Szalag túraversenyt és a 22. Izsák Szabolcs Emlékverseny – Classic Round futamot.

Vigyázzon! Ezek a legcsípősebb szúnyogok a Balatonnál
A hazai több mint ötvenből, négy szúnyogfaj fordul elő a leggyakrabban a Balatonnál. Az összes szúnyog közül a legnagyobb, éppen erről a tóról kapta a nevét, de nem ez csíp a legjobban.
Kispingvinek úszták át a Balatont, közel nyolcvan kilométer tettek meg a vízben
Hétfőn reggel startolt az úszás: 6.30-kor indultunk el Keszthelyről és most néhány perce, kedden délután negyed 5-kor csaptunk a célba, mondta lapunknak már a parton az egyik felnőtt úszó, Menczinger Kata.
Lepukkant kocsmákból került a lánglövetű nagyszínpadokra
A mindössze 25 éves holland DJ már öt éve az elektronikus zenei világ legmenőbb kiadója, a Spinnin' Recrods kötelékéhez tartozik. 2015-ös Show me Love című slágerével nagyjából világszerte ismertté vált, azóta a legnagyobb headlinerek közé tartozik. Ám nem csak a lemezeket pörgeti: tavaly hozta létre saját alapítványát, a Heartfeldt Foundationt, amellyel a fenntartható fejlődést szeretné támogatni. A Balaton Soundon beszélgettünk vele.
Szombaton indul a Fehér Szalag
Szombaton rajtol Balatonfüredről a Fehér Szalag Generalcom Nagydíj - 22. Izsák Szabolcs Emlékverseny.
Új balatoni pezsgő van születőben
Deresedő poharunkban gyöngyöző buborékok táncolnak, majd összecsendül a két kehely, s jön az első korty – emelkedett pillanatok, hiszen a pezsgőt az ünnepek italának is tartják. Ezzel köszöntjük egymást jeles napokon, koccintunk az új esztendőre, de miért ne ihatnánk olykor egy meleg balatoni nap megkoronázásaként is? Hamarosan pedig egy igazi balatoni pezsgővel is megtehetjük mindezt – Badacsonyban, a Laposa birtokon már érik a szőlő, melyből a szüret után pezsgő készül.
Fákat ültettek a világsztárok! – Véget ért a Balaton Sound
Rekord nézőszámmal, hirtelen beugró világsztárokkal és környezetszépítő-védő faültetéssel ért véget a Balaton Sound. Összegyűjtöttük a legérdekesebb záróeseményeket.
Ezért lett végre menő a Balaton!
7 éve indult el a VOLT Produkció gondozásában a MOL Nagyon Balaton kezdeményezés, amelynek célja, hogy összefogja a legmenőbb és legizgalmasabb rendezvényeket a magyar tenger partján. Idén már majdnem 40 esemény szerepel a programsorozatban, amelyek mindegyikének közös jellemzője a kifejezetten magas színvonal. A VOLTot és a Balaton Soundot is jegyző Lobenwein Norbert és Fülöp Zoltán szerint végre újra menő a Balaton. Előbbivel beszélgettünk arról, hogy mi is ez a programsorozat pontosan.
Tizenévesek úszták át hosszában a Balatont!
77 km és 900.000 karcsapás után érkeztek meg a Pingvinek kedden délután a célba, Balatonakarattyára.
Erre figyelj, hogy a nyaralás ne legyen rossz élmény
Néhány tanács mindenkinek jól jön, hogy az idei nyaralás az élmények, és ne egy betegség miatt legyen emlékezetes.
Szavazz !!! Ki nyeri az 51. Kékszalagot ?

A 2019. július 17-aén rajtoló 51. Kékszalagon tizenegy, a győzelemre esélyes modern többtestű (katamarán) lesz a rajtvonalon.

Fullon lesz az M7 hétvégén – ezt muszáj látnod!
None
Lellei nyár 2019, Balatonlelle

A balatonlellei Szabadtéri Színpadon fantasztikus koncertek, szórakoztató programok, musicalek sora teszi felejthetetlenné a nyári estéket.

Itt a harmadik Tokió - i kvóta, Vadnai Benjamin szerezte meg
Itt a harmadik Tokió - i kvóta, Vadnai Benjamin szerezte meg
Két lány, akik megúszták a Balatont
Ha egy nő elhatároz valamit, akkor ugye nincs menekvés. És mi van, ha két nő teszi ezt? Akkor jön a Balaton-átúszás!
I. Balaton Off Road Festival
None
Bedurrantják a kemencét a Szőlőhegy Bisztróban!
None
Balatoni kukkolók: pornó élőben
A pornó tanít kukkolásra – mondja a szexológus annak kapcsán, hogy egy zamárdi gyerektáborban is lebukott egy kéjenc, aki titokban lányokat fotózott.
2HA és barátai
None
Vadnai Benjamin szerezte a magyar vitorlássport újabb olimpiai kvótáját

Három magyar vitorlázó már biztosan indulhat Tokióban   Újabb hajóosztályban szerzett olimpiai kvótát a magyar vitorlázás, a Laser Standard osztályban a japán Sakaiminatoban rendezett világbajnokságon Vadnai Benjamin a 20. helyen végzett, ezzel megszerezte a versenyen kiosztható öt tokiói indulási jog egyikét. Ebben a hajóosztályban a tokiói játékokon összesen 35 egység szállhat vízre.   A világbajnokságon […]

Night Golf Zala Springs
None
AlfaCity
None
Reklám